2025. szeptember 20-án, gyönyörű őszi időben került sor a Fegyveres Biztonsági Őrségek XIV. Országos Szakmai Csapatversenyére. A megmérettetésnek ezúttal új helyszínen került sor: a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Adyligeti Rendőrképző Akadémiáján, ahol az intézménnyel szoros együttműködésben valósult meg az idei rendezvény.
A verseny létrejöttét számos támogatónk és együttműködő partnerünk segítette. Köszönet illeti a SOL-POP Zrt.-t, MILIPOL Zrt.-t, az Energiatudományi Kutatóközpontot, az MFS Defense Zrt.-t, a REMOK Alapítványt, a TACTICAL Kft.-t, a Fővárosi Vízművek Zrt.-t, a Haditechnikai Intézet Zrt.-t, valamint a Z&Z Biztonságtechnikai Kft.-t. Hozzájárulásuk jelentős mértékben támogatta a verseny színvonalas lebonyolítását.
A verseny menete
A hagyományoknak megfelelően három kategóriában – junior, szenior és hallgatói – indulhattak a csapatok. A 15 nevezett csapat azonos feladatokat teljesített, a szenior versenyzők esetében az akadálypálya kivételével.
A rendezvényt Kutsera Péter r. alezredes, az Akadémia tagozatparancsnoka nyitotta meg. A junior és hallgatói csapatokra négy, a szeniorokra három feladat várt. Az első megmérettetés a szakmai-jogi elméleti feladatsor volt, amelyet – a korábbi évekhez hasonlóan – a MOODLE e-learning platformon oldottak meg a versenyzők. Ezt követően forgórendszerben teljesítették a lövészeti feladatokat, az akadálypályát és a gépkarabély szét- és összeszerelését. A szervezés gördülékenységét jól mutatja, hogy a verseny érdemi része már kora délután, 13 órára lezárult.
Kísérőprogramok
Az eredményhirdetésig a résztvevők és vendégeik megebédeltek, majd az érdeklődőknek lehetőségük nyílt megtekinteni a Rozsos Tamás r. alezredes által igényesen kialakított és gondozott helyi rendészettörténeti gyűjteményt. Vendégül láthattuk rendezvényünkön Lakatos Tibor r. dandártábornok urat, dr. Kovács Sándor r. ezredest, dr. Major Róbert r. ezredes NKE RTK dékán-helyettesét, a BM részéről Rácz György tű. ezredes urakat. Emellett a kiállítókkal, Milipol Zrt., Z&Z Biztonságtechnikai Kft. és a Tactical Kft. termékeivel is ismerkedhettek. A program folytatásaként az Akadémia hallgatói, kiképzőik vezetésével, intézkedéstaktikai bemutatót tartottak a sportpályán, amely nagy érdeklődést váltott ki a közönség körében.
Eredményhirdetés és díjátadó
A nap zárásaként ünnepélyes keretek között került sor az eredmények kihirdetésére. A díjakat dr. Krauzer Ernő r. ezredes, az Akadémia parancsnoka, Kutsera Péter r. alezredes tagozatparancsnok, valamint Szigeti Lajos, az egyesület elnöke adták át a legeredményesebben szereplő csapatoknak. A helyezések mellett három különdíj is kiosztásra került, elismerve a kiemelkedő teljesítményeket és a példamutató hozzáállást.
Helyezések junior kategóriában
Lövészet kategóriában
I. helyezett Csongrád-Csanád Vm.Rfk. csapata
II. helyezett HM EI Zrt. 1. sz. csapata
III. helyezett KFKI 1. sz. csapata
Akadálypálya kategóriában
I. helyezett Magyar Nemzeti Bank csapata
II. helyezett KFKI 2. sz. csapata
III. helyezett KFKI 3. sz. csapata
Szakmai-jogi elmélet kategóriában
I. helyezett Magyar Nemzeti Bank csapata
II. helyezett KFKI 1. sz. csapata
III. helyezett Csongrád-Csanád Vm. Rfk. csapata
Gépkarabély szét és összeszerelés kategóriában
I. helyezett KFKI 1. sz. csapata
II. helyezett Magyar Nemzeti Bank csapata
III. helyezett Csongrád-Csanád Vm. Rfk. csapat
Összesített eredmények alapján junior kategória végeredménye
I. helyezett Magyar Nemzeti Bank csapata
II. helyezett KFKI 1. sz. csapata
III. helyezett Csongrád-Csanád Vm. Rfk. csapata
IV. helyezett HM EI Zrt. 1. sz. csapata
V. helyezett KFKI 2. sz. csapata
VI. helyezett HM EI Zrt. 2. sz. csapata
Helyezések szenior kategóriában
Lövészeti kategóriában
I. helyezett BorsodChem Zrt. szenior csapata
II. helyezett Fővárosi Vízművek Zrt. szenior csapata
III. helyezett HM EI Zrt. szenior csapata
Szakmai-jogi elmélet kategóriában
I. helyezett KFKI szenior csapata
II. helyezett Fővárosi Vízművek Zrt. szenior csapata
III. helyezett BorsodChem Zrt. szenior csapata
Gépkarabély szét és összeszerelés kategóriában
I. helyezett KFKI szenior csapata
II. helyezett Fővárosi Vízművek Zrt. Szenior csapata
III. helyezett HM EI Zrt. szenior csapata
Összesített eredmények alapján Szenior kategória végeredménye
I. helyezett Fővárosi Vízművek Zrt. csapata
II. helyezett KFKI Szenior csapata
III. helyezett BorsodChem Zrt. csapata
IV. helyezett HM EI Zrt. szenior csapata
V. helyezett Criterion Kft. csapata
VI. helyezett Komárom-Esztergom Vm. Rfk. csapata
Összesített eredmények alapján a hallgatói csapatok végeredménye
I. helyezett ROKK Adyliget hallgató csapata
II. helyezett NKE RTK 1. sz. fiú csapata
III. helyezett NKE RTK 2. sz. női csapata „a négy muskétás”
Különdíjak kerültek átadásra
Kutsera Péter r. alezredes tagozatparancsnok a ROKK Adyligeti Rendőrképző Akadémia különdíját adta át Guth József ny.r. alezredesnek az ORFK Fegyveres Biztonsági Őrség parancsnokának eddigi szakmai munkája elismeréséül.
Szigeti Lajos elnök különdíjat adott át a leggyorsabb gépkarabély szét és összeszerelést elérő versenyzőnek, Páll Tamásnak a KFKI őrparancsnokának.
Szigeti Lajos elnök különdíjban részesítette az NKE RTK női csapatát a „négy muskétást” bátorságukért és tisztes helytállásukért.
A verseny jó hangulatban, kellemes és barátságos környezetben zajlott. Vendéglátóinkkal az intézmény parancsnokaival egyetértésben folytatni kívánjuk jövőre a megkezdett együttműködést annak érdekében, hogy még színvonalasabb és nagyobb szabású rendezvény kerüljön megszervezésre.
