Fegyveres biztonsági őr OKJ szakképesítés legfrisebb hírei

A fegyveres biztonsági őr OKJ szakképesítéssel kapcsolatban az alábbi információkat adjuk közre.

A 20/2013(VI.28) BM rendelet a belügyminiszter ágazatába tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről, valamint egyes, szakmai és vizsgakövetelmények kiadásáról szóló miniszteri rendeletek hatályon kívül helyezéséről szóló jogszabály 35. sorszáma alatt található meg a fegyveres biztonsági őr szakmai és vizsgakövetelményei. Ennek megfelelően elkészítettük és beterjesztettük a szóbeli vizsgakérdéssort, melyet elfogadtak és hamarosan megjelenik a BM Oktatási, Képzési és Tudományszervezési Főigazgatóság honlapján. Ezt követően honlapunkra is felkerül, mely nyilvános, azaz bárki által megtekinthető. Ugyancsak elkészítettük az írásbeli vizsgafeladatlapokat is, melyek azonban nem nyilvánosak, így nem kerülnek fel a honlapokra.

Több esetben felmerült kérdésként, hogy azok a fegyveres biztonsági őr kollégák, akik jelenleg is aktívak és valamelyik szervezetnél szolgálatot teljesítenek kell-e vizsgázniuk, illetve tanfolyamot végezniük. Ezzel kapcsolatban szeretnénk ismételten megerősíteni és utalni a jogszabály idevonatkozó részére, mely konkrétan meghatározza, hogy mit fogadnak el korábbról, fegyveres biztonsági őr szakképesítésnek.

7.6.     A fegyveres biztonsági őr korábbi érvényes vizsgakövetelményei:

    Fegyveres biztonsági őr szakképesítésnek felel meg e rendelet hatálybalépését megelőzően, a 6/1988. (II. 12.) MT rendelet szerint az ágazati minisztériumok és továbbképző intézmények által a polgári fegyveres őrség (fegyveres biztonsági őrség) részére szervezett éves és kétéves tanfolyamokon szerzett képesítés.

    Az 1997. CLIX. törvény végrehajtási utasításaként kiadott 27/1998 (VI. 10.) BM rendelet 73.-74.§-ában meghatározott elméleti (írásbeli) és gyakorlati vizsgát tett személyek, akik 2012. december 31-ig érvényes hatósági vizsgával rendelkeznek.

         További információ, hogy elkészítettük és beterjesztettük az új követelményeknek megfelelően a 27/1988(VI.10.) BM rendelet (MSZSZ)  IX. fejezetének módosítását, mely a fegyveres biztonsági őrség különböző beosztásokban szolgálatot teljesítő személyeinek képesítési követelményeiről szól, azaz, hogy az egyes beosztásokat, milyen iskolai és szakirányú tanfolyami végzettségekkel lehet betölteni a jövőben.  Jelenleg a jogszabály “köröztetés” alatt áll a kiadás időpontja még nem ismert.