FBŐ – Randalírozók 1:0

FBÖ-Randalírozók 1:0

A rendőrségnél nyáron hadrendbe állított Fegyveres Biztonsági Őrség (FBŐ) alkalmazásának tapasztalatai egyértelműen pozitívak. Az objektumőrök teszik a dolgukat és ennek a közelmúltban meg is lett az első „kézzelfogható” eredménye. A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság objektumőrének éber szolgálatellátása kapcsán ugyanis heccből lett tolvajokat sikerült tetten érni, akik az objektumba bemászva egy közlekedési jelzőtáblát tulajdonítottak el, míg egy másik tábla leszerelése közben „fülelte” le őket az FBŐ. A napokban a Mezőkövesdi Rendőrkapitányságon szolgálatot teljesítő fegyveres biztonsági őr menetvonalán haladva valamivel éjfél után észlelte, hogy a kapitányság udvarán fémes csattanás hallatszik. A zaj irányába sietett, ahol azt tapasztalta, hogy az objektumból a kerítésen átmászva több személy futva távozik és egyik személy a kezében a kapu mellett elhelyezett „Behajtani Tilos!” táblát viszi. Az objektumőr soron kívül tájékoztatta a kapitányság ügyeletét, melynek eredményeként a kapitányságtól alig 300 méterre elfogták a „tábla tolvajokat”. Az elkövetők elszámoltatása során az egyik 20 éves gyanúsított elmondta, hogy egy négyfős társaság részeként ittasan az utcán menve úgymond „kihívásnak érezte”, hogy a rendőrségtől lopjon. Mivel a gyanúsítottak a bűncselekmény elkövetését beismerték, és az egyszerű megítélésű ügyben a bizonyítékok is rendelkezésre állnak a dolog elleni erőszakkal kisebb értékre elkövetett lopás megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárásban a rendőrkapitányság is úgymond „kihívást érez”, hogy mihamarabb, 15 napon belül, úgynevezett bíróság elé állításos eljárásban tegyen pontot a heccből rongáló éjszakai randalírozók ügyére